„A mindenkori malom bennem élõ zenéje kíván lenni ez a kötet, némi kísérõszöveggel ellátva: a nagy csobogás, zakatolás, beszélgetés, újságolás könyvbe foglalása. A címben szereplõ „székelyföldi” nem arra utal, hogy az itt található vízkerekek valamiképpen rendkívülike lennének, de én ezek között éltem, járkáltam, ezekrõl vannak élményeim. Mehettem volna a mócok közé vagy Beszterce környékére, esetleg a Néra völgyébe, a Berettyó mentére, az országban sokfelé, Magyarországra, az egész Balkánra, sõt Európába, a szélrózsa minden irányába, mert mind ugyanaz a mese... A malom élete, értelme végtére olyan, mint egy kicsi mese. Elvetjük a búzát, learatjuk, kicsépeljük, elvisszük a malomba, ott megõröljük, megtisztáljuk, kenyeret gyúrunk belõle, kisütjük, aztán, egy szalonnával, hagymával s túróval, jóízûen mind megesszük!” (Ádám Gyula)